10. fejezet

„Az éjszaka nem változtat meg minket.”

Az embernek vannak bizonyos elvárásai a romantikus történetekkel kapcsolatban. Például, hogy minden tökéletes legyen. Hogy a párok szenvedélyesen és gyakorlottan leheljék egymás ajkaira a tüzes csókokat. Egy ilyen történetben persze nem történhet meg, hogy a fiú és a lány foga összekoccan, és a két fél persze pontosan egymáshoz van méretezve: a fiú válla nem fájdul meg a görnyedésben, hogy lehajoljon a lányhoz. Nem, kizárt, hogy egy jó és valamire való romantikus irományban ez előforduljon. Azonban az élet egész más tésztát főz. A való életben mindez megtörténhet és meg is történik. Ez alól Léna és Harry sem volt természetesen egy másodpercig sem kivétel. Harold gyakorlott volt a csókokban, hisz az italnak köszönhetően sokszor elkövette a hibát, hogy olyan lányon hagyta ott szájnyomát, aki nem volt arra méltó. Tovább viszont nem merészkedett, mert az már idegen terepet rejtett számára. Léna éppen fordítva őrizte titkait. Nem csókolták még meg túlzottan sokszor, hisz ő nem az a lány volt, aki könnyed adta magát, viszont az első alkalmon már túl volt és ezzel jelentős előnyre tett szert Harryvel szemben. Persze nekik ez jelen pillanatban a nyirkos betonon nem számított, a többi fiút viszont kétségkívül érdekelték volna ezen információk.

Mindkettejükben kavarogtak az érzelmek, de mégis, volt egy röpke fél pillanat, mikor mindketten megnyugodtak. Nem tudták, hogy ez valaminek a kezdete-e, vagy a vége. Talán mind a kettő egyszerre. Tudták, hogy most valami új kezdődik el, amit talán más szerelemnek nevez, de ennek talán néhány másodperc, vagy esetleg néhány nap múlva vége. Telítődött a szívük és nem tudott több ingert elviselni. A csók pedig minden egyes kósza gondolattal meghosszabbodott, s ajkaik csak hosszú percek után váltak el.

Ha egy rajongó végignézhette volna ezeket a kis epizódokat, összetört volna a szíve, mert nem tudta volna megérteni, mit miért tesznek. Igazából, ha teljesen őszinték akarunk lenni, ők sem tudták. A szívük hajtotta őket. Harry ott tartotta Lénát a karjai között, Louis pedig lehajtott fejjel próbálta kikerülni őket, miközben egy oly régről ismert számot tárcsázott, hogy megmondja a barátnőjének a hírt, vége. Szakít. Eldob egy embert, aki hosszú évekig mellette volt jóban és rosszban egyaránt. Niall a cuccait szedte össze és öltözött, hogy reggel folytathassák az utukat. Ő volt az utolsó, kiben ez a kötelességtudat megmaradt. De hisz oly könnyű volt neki, őt bántották a legkevesebbet, de azt is hozzá kell tenni, ő hagyott magán a legkisebb támadási felületet. Zayn a buszban zokogott és ujjai között egy füves cigit pörgetett, de gyújtót nem vett elő, Liam pedig őt figyelte. Most ő is vágyat érzett rá, hogy rágyújtson, vagy bármi olyat tegyen, amivel egy kis ellenszegülést mutathat életének, de ennek nem adott hangot vagy tettet. Ezek nem azok a fiúk voltak, akik gyerekfejjel elindultak otthonról, hanem már megtört férfiként cipelték a mindennapokat. Mégis, valahol mélyen élt még bennük egy kis szellem a küzdelemre.

Így hát reggelre ismételten azt tették, mely az utóbbi időben teljesen felőrölte életüket: továbbálltak nyom nélkül, mégis otthagyva egy darabot magukból, melyet talán sosem kapnak vissza. A busz ott siklott az autópályán, a menedzser ott telefonált a sofőr mellett, a fiúk pedig kábán bámultak ki az ablakon. Harry elaludt Léna ölében, hangosan szuszogott és néha elkezdett halkan horkolni is, a lány pedig befonta oldalt egy tincsben a fiú haját.

- Ha most hazamegyünk, többé nem indulunk el – Léna fülében úgy csengett a mondat, mintha csak egy pofontól visszhangozna. Liam mondta neki, amikor a lány azt javasolta nekik, pihenjenek kicsit. Lénában csak most tudatosult a szavak valós jelentése. A banda szétesik és vele együtt több millió szív hullik a mélybe. Léna személyes felelősségének érezte megakadályozni mindezt. Tudta, hogy nem irányíthatja a fiúkat és nem mondhatja meg nekik, mit csináljanak, az ilyen parancsolgatásban amúgy sem volt jó gyakorlat híján. Ellenben folytathatta azt, amit eddig csinált: ott maradhatott mellettük és elnyelhette gondjaikat és panaszaikat. A lány naivan hitt ebben a módszerben és eszébe sem jutott, nem viheti a vállán más terheit a végtelenségig.

Az út Bécsig szinte elviselhetetlenül hosszúnak tűnt és már mindenkinek az agyára ment a GPS idegesítő női hangja, mely mindig a leghosszabb utat akarta kiválasztani, majd mindig reménytelenül tervezett újra. A banda nem szokott hozzá az ilyen hosszú buszutakhoz, hiszen amikor ilyen messzire kellett utazniuk, mindig rendelkezésükre állt a csapat magángépe. Léna egy fokkal jobban tűrte a zötykölődést, de már az ő feje is megfájdult a monoton zúgástól. A lábak elzsibbadtak, a szemek lecsukódtak, a szívek – ha lehet, még jobban – megfájdultak. Mégis, a levegőben ott volt valami új, amit kétségtelenül Harry és Léna csempészett be. Hirtelen a másik négy fiú is azt kívánta, bár őt simogatnák azok az ellenállhatatlanul bársonyos kezek. Mégis, ettől a furcsa, izgatott bizsergéstől és fojtott suttogástól nem teltek gyorsabban a percek sem a résztvevőknek, sem a megfigyelőknek.

- Éjszakára megállunk egy vendéglőben aludni. Nem vállalok több kockázatot – jelentette ki szigorúan a menedzser, amikor végre megálltak egy kis pihenőre. Az az ember, aki még nem utazott ennyit, nem tudja elképzelni, milyen fárasztó tud lenni az egy helyben való ülés. Mindenki nagyokat szippantott a friss levegőből, mintha csak valami különleges, drága parfümmel lett volna permetezve. De valójában csak sokkal jobb volt, mint az ócska mézes-vaníliás illatosító, mely a busz elejében lógott.

- Tovább kell mennünk, nem fogunk odaérni – ellenkezett Niall határozottan, aki még mindig nem érezte magát a legjobban, de megállíthatatlan volt a kórház elhagyásában. A fiú rettegett attól, hogy miatta nem fognak odaérni a koncertre és a rajongók őt fogják okolni mindenért, amit el sem követett. Hisz ő volt az egyetlen, aki mindent megtett a pontos érkezésért és aki zárójelentés nélkül sétált ki a kórházból.

- Nem, Niall. Elég volt a hajtásból – rázta meg fejét fáradtan a főnök. - Fiúk, negyedóra pisiszünet, addig keresek valami szállást a környéken – adta ki az idős férfi utasításait, hatásfokozásként kettőt tapsolt mellé, mire mindenki szétszéledt, csupán Niall maradt ott vitatkozni.

- Gyere – húzta be a bozótba Léna Harryt, aki még elkapta Louis érzékelhetően perverz pillantását és Zayn kacsintását és válaszként kinyújtotta rájuk a nyelvét, mert tudta, mindketten szívesen lennének a helyében. Mind a két fiú olyan lányra vágyott, mint amilyet Harry most megkaparintott: aki törődik velük. Szép lányt ezret is megkaphattak, de nem sok akadt, akivel lehetett egy jót beszélgetni is. És ha véletlenül össze is jött egy ilyen kapcsolat, az sem húzta sokáig, hiszen állandóan úton voltak és a kilométerek nagy úrnak bizonyultak. Léna viszont ott volt velük, teljes valójában.

A lány kiskora óta valósággal rajongott a naplementékért, szinte minden nap alkalmat kerített rá, hogy megnézze, miként távozik a hatalmas fénygömb látóterünkből. Harry szerencsétlenkedve követte a nőt, ki teljesen megbabonázta, de ezt persze neki be nem vallotta volna a világ minden kincséért sem, ezért gyors szitkozódásba kezdett, hogy koszos lesz a cipője.

- Fogd be! - tapasztotta a lány a fiú ajkaira a kezét és megtorpant a hatalmas, barna fagymező előtt. Tőlük nem is olyan messze őzikék kutattak élelem után, fehér fenekük világított a fakó tájban, ahogy lehajoltak, hogy szimatoljanak, de ahogy észrevették őket, futásnak eredtek. Harry úgy bámulta a téli tájat, mintha még sosem látott volna ehhez hasonlót, pedig évek óta ott volt az orra előtt, csak éppen túlságosan vak volt hozzá, hogy észrevegye.

- Félek – jelentette ki a fiú csendesen és a nap felé bámult.

- Mitől? - Léna butának érezte magát az ostoba kérdés végett.

- Az életemtől – sóhajtott Harry. - Félek, mert holnap ismét színpadra kell állnom, mintha semmi sem történt volna, nevetnem kell és előre megírt poénokat elsütnöm, hogy a világ azt higgye, minden rendben van.

- De hisz minden rendben van – vágott közbe Léna és a fiú elé állt, de az nem volt hajlandó ránézni. - Nincs olyan akadály, amelyen ne jutnál tovább. Nincs olyan pillanat, ami el ne múlna. Nincs olyan rossz, ami ne állna tovább. Minden rendben van.

- Félek tőled is – folytatta Harry, mintha nem is hallotta volna a lány szavait.

- Tudod mit? - Léna hangja most kifejezetten harsány volt. Nem túl hangos, de élettel teli, bizakodó. - Holnap ott leszek a koncerten. Nem tudom, hogy fogok bejutni, de biztosíthatlak róla, hogy ott fogok állni az első sorban, jól látható helyen és szurkolni fogok. Csinálok egy táblát, Zaynnél biztos van papír meg ceruza és felmutatom majd, hogy mind az öten lássátok, veletek vagyok. Úgy fogok sikítani, hogy azt fogjátok kívánni, bár ne ismernétek. Ti pedig majd észrevesztek és tudni fogjátok, hogy egy banda vagytok. Holnap olyan jól fogtok énekelni, mint még soha!

- Kisujj eskü? - pillantott végre a lányra Harry.

- Kisujj eskü – nevetett fel Léna, arca egészen kipirosodott. És Harold hitt neki. Úgy itta a levegőbe lógatott, valótlan szavakat, mint egy kisgyerek a mesét. Játszottak, úgy, mintha nem az életük és boldogságuk múlna rajta.

- Bocsánat, hogy félbeszakítom a romantikát, de pisilnom kell – jelent meg Liam feje a csupasz bokrok között, hajában pókháló lógott. - Louis pedig befoglalta a mosdót, úgyhogy, ha megbocsátotok – intett fejével arra, amerről jött.

- Gyere, Léna – forgatta meg szemeit Harold.

- Nem mintha zavarnátok, ne vagyok szégyenlős, de Léna... - vonogatta a vállát nevetve Liam, de Harry egyetlen pillantással elhallgattatta.

- Nem is Louis lenne, komolyan mondom – zsörtölődött Harry, miközben visszaverekedte magát az ágrengetegen. - Pedig egy kiadós arcmosás jól jött volna, de így nem megyek be.

- Azt hittem, Louisval nincsenek ilyen gátlások köztetek – köszörülte meg a torkát Léna kényelmetlenül. Ő még nem tette túl magát teljesen a tényen, hogy egy nappal ezelőtt, még Harry Lou arcára adott csókokat az övé helyett. Ez a bizarr tény szinte mindig eszébe jutott, amikor Harry megfogta a kezét vagy magához húzta.

- Nem történt köztünk semmi intim – Harry pontosan öt másodperccel később válaszolt, amikor elszámolt ötig, nehogy olyat mondjon, amit esetlegesen egy perccel később megbánhat.

- Bejöhetsz a női mosdóba mosakodni - mondta végül Léna, amikor a kijelentést követően beállt csend már kínossá vált. - Rajtam kívül nincs más nő a környéken, aki most használhatná.

Harry vonakodva lépett be a lány után a kis, koszos kőépítménybe, melyben még csak a villany sem működött. Rögtön a csaphoz ment és a jéghideg vizet arcára locsolta. Elképzelte, milyen felemelő érzés lesz másnap végre megfürödni, tiszta ruhát ölteni és megfésülködni egy tiszta, szép hotelben. Léna mögötte állt és minden mozdulatát tanulmányozta. Tekintetük találkozott a koszos tükörben.

- Megsértődsz, ha kibontom a hajamat? - kérdezte Harry, majd még egy soron megmosta arcát, mégsem érezte magát tisztábbnak. Ez a kosz belülről fakadt.

- Meg – válaszolt egyszerűen Léna. - Nehogy megpróbáld! - figyelmeztette. - Szerintem jól áll – vonta meg a vállát.

- Úgy nézek ki, mit egy buzi, aki hercegnőnek képzeli magát – simított végig a fonaton bal kezével a fiú, mégsem bántotta azt.

- A hercegnőknek nincs ekkora orruk – szögezte le Léna. Harry elmosolyodott.

- Szeretem, hogy mindenre tudsz mondani valamit – ismerte be Harry. - Ez egy olyan képesség, ami belőlem hiányzik.

- Te inkább lenyeled a véleményed, nem igaz? - vonta fel a szemöldökeit Léna. - Ezt tanították? - A fiút még mindig megijesztette a lány őszintesége és tisztánlátása. Úgy érezte, Léna előtt meztelen.

- Az emberek azt hiszik, azért vagyok csendes, mert hülye vagyok. Igazából pedig azért, mert nem akarok olyan hülye lenni, mint ők. - A fiú bement az egyik fülkébe némi WC papírért, hogy megtörölje nedves testrészeit, mielőtt megfázik.

- Szóval én hülye vagyok? - kérdezte Léna sértetten, levonva a mondatból a következtetéseket.

- Nem. Amit te mondasz, azt szeretem. Még azt is, ha sértegetsz – vonta magához a fiú és csak most döbbent rá, mennyire hiányzott neki az érzés, hogy valakit a karjaiban tarthasson, hogy valaki hozzábújjon.

- Tégy úgy, mintha te visszafognád magadat! - ütött Léna a mellkasára.

- Nem szokásom az önmegtartóztatás – kacsintott rá a fiú és megcsókolta. Keze végigsimított hátán, majd megállt és elidőzött a fenekénél. Az önző vágy hullámai új érzésként söpörtek végig a Haroldon és ebben a pillanatban mindennél jobban magának akarta a lányt. De nem itt. Mégis, csak akkor kapott észbe, amikor a lányon már nem volt kabát és kezei már Léna blúza alatt matattak, a lány keze pedig a nadrágját próbálták kigombolni. Harry levegő után kapkodott, hátha akkor tisztábban tud gondolkodni és megpróbálta kicsit eltolni magától a lányt. - Menjünk – rázta meg hirtelen fejét és majdnem felborítva az összezavarodott lányt elsietett. Léna még percekig állt, anélkül, hogy megigazította volna magán a ruhát. Azt hitte, ő hibázott és egyre csúnyább pillantásokkal méregette magát a tükörben. Nem, egy ilyen lány az ő fejében nem lehetett elég jó Harrynek. Fogalma sem volt róla, hogy a másik fél pont az ellenkezőjét gondolta a dolognak: egy ilyen lány túl jó és túl tiszta volt Harold számára.

A negyedórából fél lett és szinte teljesen besötétedett, mire ismét beszálltak a buszba. Niall és a menedzser hosszan vitatkoztak, mire rájöttek, Bécs már nincs is olyan messze, így megegyeztek, hogy továbbmennek és hajnalban érkeznek meg a hotelbe, ahol még tudnak pihenni és ahol már nagyon várják őket. Léna erre a kijelentésre igencsak izgatottnak látszott, hisz ő még sosem járt igazi, drága hotelben, csupán a fejében.

A valóság pedig minden képzeletét felülmúlta. A fiúk számára egy egész lakosztályt béreltek ki, melyből egy szobát a lánynak adtak. Olyan volt minden, mint a filmekben. Hófehér ágynemű várta őket a hatalmas, puha franciaágyakon, az asztalon pedig gyümölcstál igazi különlegességekkel. A fürdőben az üveg zuhanykabin mellett még az ágyneműnél is fehérebb törölközők sorakoztak. Az ablakok földig értek, az összes csillag beragyogott rajtuk, az erkélyen kovácsoltvas dohányzóasztal állt komótosan, három székkel. Léna többször is megtörölte a szemeit, hogy meggyőződjön róla, nem álmodik és beleborzongott a gondolatba, a bandának ez a mindennapjait képezi. Nekik ez az ágy, melybe minden este lefekszenek. Ez nem nyikorog úgy, mint a volt albérletében az a vacak, kemény ágy és nincs úgy összefirkálva, mint az olcsó motelek emeletes ágyai.

De hiábavaló volt a gyönyörű körítés, a hajnal mégis a tépelődésről és álmatlanságról szólt mindenkinek.

Louis a telefonját szorongatta. Képeket nézegetett, melyek egy boldogabb időszakból maradtak hátra emlékül és azon gondolkodott, helyre lehet-e még hozni az életét. Felhívja-e Eleanort, lehet-e még visszakozni? A válasz azonban mindig nem volt, akárhányszor is gondolta újra. Tudta, hogy ha új életet akar kezdeni, mindenkit hátra kell hagynia a múltjában. Meg akart változni.

Zayn leült egy füzettel a kezében és bámulta az üres lapot. Előtte különböző keménységű grafit- és szénceruzák sorakoztak, mellettük egy radír és egy egyszerű hegyező. A hegyezőből könnyedén ki tudta volna venni a pengét mindössze néhány egyszerű mozdulattal. De mikor feltette magának a kérdést, valóban érdemes-e eldobni az életét, a válasz mindig nem volt. Inkább kihegyezett egy ceruzát és rajzolgatni kezdett. Sötét alakokat, akiket elnyelt az éj.

Liam énekelt. Halkan és olykor hamisan, de mégis megnyugtatta a lelkét. Nem tett le a gondolatról, hogy kérjen Zayntől egy cigit, de végül mindig győztek a gyengéd dallamok, melyek kiáramoltak a tüdejéből a levegővel együtt, mintha csak a sorok is a létfenntartásához lennének szükségesek, így a válasz mindig nem lett. Niall Liamet figyelte a kanapéról, mely fekhelye lett. Kikapcsolta az agyát, nem fogta fel a káoszt, mi körülötte zajlott, mégsem tudott aludni, mert álmaiban minden rossz előjött. Inkább hallgatta barátja énekét és elképzelte, hogy a szülői házban van, ahol anyukája dúdolgat mosogatás közben.

Harry szeretett volna valami szépet mondani Lénának, olyat, mint amit a lány szokott neki, olyat, amitől minden ember felbátorodik. Szeretett volna bókolni és udvarolni a lánynak, elhívni randevúra és megadni neki mindazt, amit egy egyszerű srác tudna biztosítani neki. Beülni vele egy kávéra vagy forrócsokira valahová. De semmi megfelelő nem jutott eszébe, így mire elhatározta magát, hogy beszél vele a megfelelő körítés hiányában is, már késő volt.

A csapatból mégis Léna volt ezen a hajnalon a legnyugtalanabb. Nem lelte az ágyban a helyét, pedig ő volt az, aki a buszon sem tudott aludni, mert álomőrzőként őrködött a fiúk felett. Napok óta szinte folyamatosan talpon volt és a körülötte lévők nem értették, hogyan bírja még. Letusolt, körme alól kikaparta az előző éjszaka izgalmait és titkait, hajat mosott és felöltözött. Többször is odaállt Harry ajtaja elé, de be sosem kopogott, keze mindig teste mellett maradt mozdulatlanul. Szerette volna megkérdezni a fiút, mit rontott el, hogy mi volt abban a csókban olyan rossz, mely neki úgy ízlett. Szeretett volna a fiú fejébe látni, de ugyanakkor túl gyáva volt ahhoz, hogy rákérdezzen gondolataira.

- Van kedved csatlakozni? - állt meg mögötte Zayn. A lány értetlenül nézett hátra a válla felett. - Látom te sem tudsz aludni és azzal, hogy szuggerálod az ajtót, nem leszel előbb. Ihatnál velem inkább egy forralt bort a vásárban. Mit szólsz hozzá? - nyújtotta a fekete fiú előre a kezét. Léna szinte gondolkodás nélkül fogadta el. Zayn számított a lány reakciójára, mert másik kezében már annak kabátját tartotta. Most odadobta neki.

Kint hideg szelek uralkodtak, az emberek, hacsak tehették, nem mentek utcára. Ha mégis útnak indultak, azt csak vastag nagykabátokban, bundás sapkákban és kötött sálakban tették meg. Hó még nem esett, a szél a homokot söpörte a szinte üres utcákon. Mindezek ellenére a bécsi vásár igazi hangulatteremtő volt. Hatalmas karácsonyfák hirdették az ünnep közeledtét és a levegőben ott terjengett a bor, a mézes- és a kürtöskalács illatának utánozhatatlan keveréke némi sült gesztenyével fűszerezve.

- Sosem lehetek nektek elég hálás azért, hogy eljutottam ide – nézett Léna komolyan Zaynre egy pillanat erejéig, de utána rögtön tovább is vándorolt pillantása, próbált minden kis részletet agyába vésni és semmiről nem akart lemaradni.

- Valamit valamiért. Te sokkal többet tettél értünk – vonta meg vállát Zayn, miközben belekortyolt forró italába.

- Nem hinném. Nem csináltam semmit, azonkívül, hogy piszkosul összekavartam a dolgokat – húzta félre elfehéredett száját Léna, melyen felrepedt a bőr, s vékony vércsík cikázott le az álláig, míg gyorsan le nem törölte.

- Mert nem láttál minket ezelőtt. Harryre rá sem ismerek. Mielőtt felbukkantál, belül halott volt. Robotként mozgott, énekelt, táncolt, mint egy cirkuszi majom, de ezen kívül semmire nem volt képes. Nem voltak önálló gondolatai, szabadidejében nem csinált semmit. Most újra él. Kommunikál. Neked köszönhetjük. Mint ahogy azt is, hogy Niall észheztért. Az erőd nélkül...

- Nem vagyok erős, Zayn. Hát nem érted? Harrynek igaza volt. Pszichopata vagyok. - A komoly mondatok szinte komoyltalanul hangoztak el egy rezzenéstelen arcocskáról.

- Igazad van. Ott basszuk el, hogy azt hisszük, létezik erős ember. Pedig nem. Panaszkodunk, kiöntjük a szívünknek másnak és megnyugszunk, mert ő olyan jó tanácsokat ad. Azt hisszük, hogy rá nincs hatással szavaink áradata. Az már mellékes, hogy minden este sírva alszik el, mert lyuk tátong a lelkén. Ő segített nekünk és eszünkbe sem jut, hogy ennek esetleg fordítva is így kellene történnie. Nem az erőd segített nekünk, hanem a hited – javította ki magát Zayn.

- Sajnálom, hogy nem tudtam többet adni. - Léna a földet bámulta.

- Nem érdemlünk többet – zárta le a témát Zayn és próbálta megfejteni a lányt, de így, fordított esetben nem működött a dolog.

- Jól néz ki az a gesztenye – indult meg a lány a tőlük nem messze tevékenykedő árushoz. A fiúnak rá kellett jönnie, minél tovább tanulmányozza, annál kevésbé érti.

Harry mikor felébredt, tudatlanul is Lénát kereste maga mellett. Titokban egész éjszaka reménykedett benne, hogy a lány bekopog és megkérdezi, befeküdhet-e mellé. De ez nem történt meg és reggelre Lénának nyoma veszett. Csupán egy nyitott vázlatfüzet maradt az erkélyajtó előtti üvegasztalon, rajta egy vázlatos ceruzarajz két fájdalmasan ismerős arcvonással.

Kedves olvasók!
Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok egy ilyen idióta részre, de sajnos az életem elég kesze-kusza mostanában. Zayn döntése a bandával kapcsolatban persze engem is megrázott és ezért nem tudtam ugyanolyan gondolatokkal írni. De ígérem, a következő részre összeszedem magamat és egy sokkal izgalmasabb folytatással rukkolok elő. Addig is ismételten bocsánat és azért ha formált bennetek bármifajta aprócska véleményt ez a valami itt efölött, azt várom visszajelzés formájában. 
Szép hétvégét!